8. Megígérem

Sziasztok. :)
Elnézést a késlekedésért, de elkezdődött az iskola és sokkal nehezebb és több mint vártam, pluszban elromlott a gép, félő volt hogy elszáll minden adat, de végül kb két hét után sikerült megmenteni, szóval nemsokára érkezem vissza, bár még nem tudok biztosat mondani.:)

- Ülj le! – szóltam rá, és lelöktem a tanári székbe, de én nem ültem vissza a padra, csak nekitámaszkodtam a szélének. – Nem az a bajom, hogy nem látok, hanem hogy kurvára egyedül maradnék ha őt is elveszteném.

- De nem maradnál egyedül, itt az egész osztály, meg én is itt vagyok neked – kezdte.

- A fenét. Nem káromkodok többet ma, szóval kérlek ne húzz fel, csak hallgass végig. Te sosem vagy itt nekem úgy igazából, mert ha igen, akkor sem. Huh, tiszta hülyeségeket beszélek már, de te érted, ugye érted?

Egy halvány bólintás megerősített abban, hogy tökéletesen jól látom az igazságot, és ezen a fonalon folytattam.

- Tehát ha őt is elvesztem akkor a múltamat is elvesztem és tényleg egyedül maradok, akkor senkim nem lesz, és én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ezt az egészet átvészeljem egyedül. Maximum akkor ha tudnám hogy te végig ott leszel, de hát a te szavadra adni..

- Hogy mondod? – vágott élesen a mondandómba. – Én mindig megtartom a szavamat.

- Csak ebben az évben legalább három esetet tudok mondani amikor nem tetted. Még írásos formában is ígéretet tettél, khm, mivel rákényszerítettelek – vigyorodtam el kurtán –, leírattam veled és mégsem következett be. Miről is beszélünk?

- De most megígérem neked, tényleg megígérem és meg is tartom. Ott leszek veled végig amíg jobban nem leszel, csak kérlek hagy ott őt. Belerángat minden rosszba, te meg olyan naiv vagy hogy elhiszed hogy ez a helyes út a meneküléshez és egyből ugrasz minden szavára, aztán meg majd leshetsz ha 20 évesen az utcán fogsz kikötni egy utolsó drogosként mert anyádék kiraknak otthonról – ott ütött, ahol tudta hogy a legjobban fog fájni, a szüleimet használta. Talán ez volt az ami rávett, hogy higgyek neki és bízzak benne, de akkor még nem tudtam, hogy mekkora hibát követek el.

- De az akkor volt, nem gondolod, hogy már eltelt elég idő ahhoz, hogy megváltozzak?

- Sosem fogsz megváltozni, Ky.

Sértődötten felhúzta az orrát, de aztán rájött, hogy ezt a csatát elvesztette.

- Nem tudok semmilyen biztosítékot adni neked. Sokszor eljátszottam már ezt a dolgot, és sajnos nem gondoltam bele, hogy ilyen következményei is lehetnek, nem számítottam semmi ilyen váratlan helyzetre. Na de csak arra kérlek hogy bízz bennem. Emiatt is, meg amiatt is, amiről most beszélni fogunk. Én megtartom a titkaidat.

- És ha ezek olyan titkok, amiket ha megtudnál mindenképpen el akarnál mondani valakinek?

- Valakinek mondjuk az osztályból? Valakinek, aki egy barátod? – találgatott de tagadólag ráztam a fejemet. – Mondjuk egy tanárnak?

- Mondjuk egy tanárnak.

- Valami sulis balhé? – kérdezte.

- Nem.

- Lehetnél bőbeszédűbb - kortyolt a kólába és hátradőlt, felkészülve arra hogy ez egy hosszú beszélgetés lesz.

- Lehetnék. De nem leszek.

Nagyon kevés választotta el attól hogy elkezdjen velem kiabálni, de tekintettel volt a helyzetre.

- Kérlek legalább próbálkozz. Erőltesd meg egy kicsit magad, vagy ami a legkevesebb, ne legyél pofátlan Des. Nem az a célom hogy kihulljon az összes hajam holnapra miattad – dorgált meg halványan mosolyogva.

- Te el se tudod képzelni hogy már az mekkora megerőltetésbe került hogy itt üljek melletted. Abszolút semmi kedvem sincs ehhez, csak úgy megijedtem, ahogy előjött minden, meg amit mondott, és nagyon félek tőle, szóval nem szabadna most itt lennem, de nem bírom – szakadt ki belőlem és előredőltem a könyökömmel a térdemen támaszkodva, tenyerembe temettem az arcomat.

- Kezdjük az elején. Kitől félsz, ki mondott neked valamit és mi volt ez a valami? Azt hiszem ez a kulcskérdés most, hogy kiről van szó – töprengett.

- Ráéreztél. De nem szabad – dörzsöltem meg erősen az arcomat.

Úgy éreztem mintha két ember élne bennem, az egyik legszívesebben kiordította volna magából hogy Scottról van szó és hogy milyen is volt kettőnk legelső találkozása, a másik énem pedig csendben hazasétált volna már iskola után engedelmeskedve Scott fenyegető szavainak.

- Tisztára mint valami krimiben. Még jó hogy sok krimit olvasok. És akkor én is hátradőlök és gondolkozok a kis agysejtjeimmel és megfejtem a rejtélyedet Des.

- Úgy beszélsz mint valami őrült tudós vagy nem is tudom – nevettem el magamat az elváltoztatott hangján.

- Közel jársz – kacsintott rám. – Na de ne terelj héé!

- Én? Soha – néztem rá nagy szemekkel.

- Szóval drága, az a helyzet hogy ennek az egésznek a központjában áll valaki vagy valami. Vagy egy valami amit a mi valakink követett el. Vagy egy eset ami nem függ össze valakivel, de ez a bizonyos valaki felébresztette az eset emlékeit benned. Hogy mit tudok? Hogy nyáron volt ez az egész. Talán az előtt valamennyivel, amikor kerestél. Hogy mit nem tudok azt inkább nem vázolnám fel, mert estig itt ülnél akkor. Helyesek a megállapításaim?

- Igen. Csak tedd össze az infókat. Nem kell ide semmi kémkedés meg nyomozás, semmi csak józan ész. Ha gondolkoznál néha egy kicsit tisztán sokkal előbbre jutnál.

- Most is azt csinálom csak előtte összegzek – mondta.