Sziasztok. :)
Elnézést a késlekedésért, de elkezdődött az iskola és sokkal nehezebbés több mint vártam, pluszban elromlott a gép, félő volt hogy elszáll minden adat, de végül kb két hét után sikerült megmenteni, szóval nemsokára érkezem vissza, bár még nem tudok biztosat mondani.:)
Elnézést a késlekedésért, de elkezdődött az iskola és sokkal nehezebb
- Ülj le! –
szóltam rá, és lelöktem a tanári székbe, de én nem ültem vissza a padra, csak nekitámaszkodtam
a szélének. – Nem az a bajom, hogy nem látok, hanem hogy kurvára egyedül
maradnék ha őt is elveszteném.
- De nem maradnál
egyedül, itt az egész osztály, meg én is itt vagyok neked – kezdte.
- A fenét. Nem
káromkodok többet ma, szóval kérlek ne húzz fel, csak hallgass végig. Te sosem
vagy itt nekem úgy igazából, mert ha igen, akkor sem. Huh, tiszta hülyeségeket
beszélek már, de te érted, ugye érted?
Egy halvány
bólintás megerősített abban, hogy tökéletesen jól látom az igazságot, és ezen a
fonalon folytattam.
- Tehát ha őt is
elvesztem akkor a múltamat is elvesztem és tényleg egyedül maradok, akkor
senkim nem lesz, és én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ezt az egészet
átvészeljem egyedül. Maximum akkor ha tudnám hogy te végig ott leszel, de hát a
te szavadra adni..
- Hogy mondod? –
vágott élesen a mondandómba. – Én mindig megtartom a szavamat.
- Csak ebben az
évben legalább három esetet tudok mondani amikor nem tetted. Még írásos
formában is ígéretet tettél, khm, mivel rákényszerítettelek – vigyorodtam el kurtán –, leírattam veled és mégsem következett be. Miről is beszélünk?
- De most
megígérem neked, tényleg megígérem és meg is tartom. Ott leszek veled végig
amíg jobban nem leszel, csak kérlek hagy ott őt. Belerángat minden rosszba, te
meg olyan naiv vagy hogy elhiszed hogy ez a helyes út a meneküléshez és egyből
ugrasz minden szavára, aztán meg majd leshetsz ha 20 évesen az utcán fogsz kikötni
egy utolsó drogosként mert anyádék kiraknak otthonról – ott ütött, ahol tudta
hogy a legjobban fog fájni, a szüleimet használta. Talán ez volt az ami rávett,
hogy higgyek neki és bízzak benne, de akkor még nem tudtam, hogy mekkora hibát
követek el.
- De az akkor volt, nem gondolod, hogy már eltelt elég idő
ahhoz, hogy megváltozzak?
- Sosem fogsz megváltozni, Ky.
Sértődötten felhúzta az orrát, de aztán rájött, hogy ezt a
csatát elvesztette.
- Nem tudok semmilyen biztosítékot adni neked. Sokszor
eljátszottam már ezt a dolgot, és sajnos nem gondoltam bele, hogy ilyen
következményei is lehetnek, nem számítottam semmi ilyen váratlan helyzetre. Na
de csak arra kérlek hogy bízz bennem. Emiatt is, meg amiatt is, amiről most
beszélni fogunk. Én megtartom a titkaidat.
- És ha ezek olyan titkok, amiket ha megtudnál mindenképpen
el akarnál mondani valakinek?
- Valakinek mondjuk az osztályból? Valakinek, aki egy
barátod? – találgatott de tagadólag ráztam a fejemet. – Mondjuk egy tanárnak?
- Mondjuk egy tanárnak.
- Valami sulis balhé? – kérdezte.
- Nem.
- Lehetnél bőbeszédűbb - kortyolt a kólába és hátradőlt,
felkészülve arra hogy ez egy hosszú beszélgetés lesz.
- Lehetnék. De nem leszek.
Nagyon kevés választotta el attól hogy elkezdjen velem
kiabálni, de tekintettel volt a helyzetre.
- Kérlek legalább próbálkozz. Erőltesd meg egy kicsit
magad, vagy ami a legkevesebb, ne legyél pofátlan Des. Nem az a célom hogy kihulljon az
összes hajam holnapra miattad – dorgált meg halványan mosolyogva.
- Te el se tudod képzelni hogy már az mekkora
megerőltetésbe került hogy itt üljek melletted. Abszolút semmi kedvem sincs
ehhez, csak úgy megijedtem, ahogy előjött minden, meg amit mondott, és nagyon
félek tőle, szóval nem szabadna most itt lennem, de nem bírom – szakadt ki
belőlem és előredőltem a könyökömmel a térdemen támaszkodva, tenyerembe
temettem az arcomat.
- Kezdjük az elején. Kitől félsz, ki mondott neked valamit
és mi volt ez a valami? Azt hiszem ez a kulcskérdés most, hogy kiről van szó –
töprengett.
- Ráéreztél. De nem szabad – dörzsöltem meg erősen az
arcomat.
Úgy éreztem mintha két ember élne bennem, az egyik
legszívesebben kiordította volna magából hogy Scottról van szó és hogy milyen
is volt kettőnk legelső találkozása, a másik énem pedig csendben hazasétált
volna már iskola után engedelmeskedve Scott fenyegető szavainak.
- Tisztára mint valami krimiben. Még jó hogy sok krimit
olvasok. És akkor én is hátradőlök és gondolkozok a kis agysejtjeimmel és
megfejtem a rejtélyedet Des.
- Úgy beszélsz mint valami őrült tudós vagy nem is tudom –
nevettem el magamat az elváltoztatott hangján.
- Közel jársz – kacsintott rám. – Na de ne terelj héé!
- Én? Soha – néztem rá nagy szemekkel.
- Szóval drága, az a helyzet hogy ennek az egésznek a
központjában áll valaki vagy valami. Vagy egy valami amit a mi valakink
követett el. Vagy egy eset ami nem függ össze valakivel, de ez a bizonyos
valaki felébresztette az eset emlékeit benned. Hogy mit tudok? Hogy nyáron volt
ez az egész. Talán az előtt valamennyivel, amikor kerestél. Hogy mit nem tudok
azt inkább nem vázolnám fel, mert estig itt ülnél akkor. Helyesek a
megállapításaim?
- Igen. Csak tedd össze az infókat. Nem kell ide semmi
kémkedés meg nyomozás, semmi csak józan ész. Ha gondolkoznál néha egy kicsit
tisztán sokkal előbbre jutnál.
- Most is azt csinálom csak előtte összegzek – mondta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése