1.Új osztálytárs

Sziasztok! Itt is lenne az első rész, ha tetszett írjatok komit, vagy pipáljatok.

A design nemsokára elkészül, már megrendeltem, szóval egy kis türelem és akkor érkezik a chat is.

Jó olvasást!

- Na szia Des - köszönt rám hangosan Kyle, és levágta magát a székébe a bal oldalamon, rögtön az ablak mellett ült. A táskáját nem éppen elegáns mozdulattal juttatta a széke mellé a földre és előszedve belőle néhány dolgot, a baseball sapkáját ledobva a padra a szokásos trehányságával kényelembe helyezte magát. Azt hiszem két függősége volt, a sapkák és a napszemüvegek, mindkettőből volt neki jó néhány darab, egyszerűen oda és vissza volt az összes ilyen kiegészítőért.

Úgy látszik nem csak nekem van ezen a gyönyörű reggelen kifejezetten rossz kedvem. Még nem szoktam bele teljesen az iskolába, szeptember második hetében nem meglepő, hogy minden diák bambán és szabadba - vagy legalábbis otthonra - vágyódó tekintettel szenvedi végig a napokat.

- Szia Ky - köszöntem de nem néztem rá. Örültem, hogy mellettem ül de néha túl sok tudott lenni. Elég akaratos és makacs fiú, amivel engem az őrületbe tud kergetni.

- Milyen volt a hétvége? - kérdezte, és hallottam a hangján hogy mosolyog. Tehát valamit el szeretne mesélni. Közben elkezdett a pulcsijával babrálni, egy sima fekete kapucnis pulcsi volt rajta, és feltűrte mindkét ujját a könyökéig a pulcsinak. És megláttam azokat a dolgokat, amiket annyira szeretek rajta, talán a legjobban a szeme után. Tetoválások. Rengeteg tetoválás, mindkét karján, különböző szimbólumok, szavak, mind saját jelentéssel. Külön történetet hordoz az összes magával, és egy kerek egész mintát alkotnak együtt, ami egyedivé és sajátossá teszi őt.

- Semmi különös nem volt. A tiéd? - kérdeztem rá még mindig a karjait bámulva, mire izgatottan elemezni kezdte hogy külföldön élő rokonjai látogatták meg őt és az anyukáját, mivel már nagyon rég találkoztak, a nyáron sem tudtak eljutni egymáshoz. Mivel ilyen lelkes hangulatba váltott én is próbáltam pozitívabbá válni, de nem igazán jártam sikerrel. Kyle mindig is ilyen volt, egyik percben még halálosan ideges, a következőben pedig önfeledten nevetgél valami totális hülyeségen.

Elbeszélgettük az időt, és már be is csöngettek. Reflexből az órára néztem, és természetesen most is késett körülbelül három percet. Körbenéztem a teremben, ahol két padtömb volt, mindkét oldalon két-két paddal, négy sorban egymás mögött. A falak eredetileg fehérre lehettek festve, ma már a portól és a mocsoktól ami valamilyen úton-módon rákerült inkább szürkének mondanám. Legelöl a tábla felett, körülbelül középen lógott az óra, tőle balra egy viszonylag nagy fa tábla helyezkedett el, rajta mindenféle szórólap, program és egyéb nekünk fontos papírok, a táblától jobbra pedig volt egy szekrény, amiben elméletben könyveket tároltunk, bár fél pár tornacipő, szakadt térképek és egy törött falióra is volt benne. A jobb oldali falon volt a bejárat a terembe, és a jobb oldali padtömb a falhoz volt nyomva, amin képek, térképek voltak felakasztva. A bal oldalon a falat négy hatalmas ablak borította, amiből csak a legelöl lévőt lehetett kinyitni, mert a középső kettő be volt zárva, a hátsónak pedig letörtünk még tavaly a kilincsét, így nem lehet se kinyitni, se rendesen becsukni, de úgy gondoljuk hogy erről senki nem tud mivel még nem érkeztek karbantartók a helyzet megjavítására. Az osztályban csak 26-an voltunk, így volt jó néhány szabad hely, ahol nem ült senki, de szétszórva helyezkedtek el a különböző klikkek csoportjai. Én Kyle-al a bal oldali padtömb második padsorjában ültem.

Első óránk az osztályfőnökkel volt, aminek őszintén senki nem örült, de legalább nem azzal kezdődött a hétfő reggel, hogy egyből valami húzós óra, például töri vagy matek. Az ofő, egy ötvenes éveiben járó festett szőke vidám nő volt, legalábbis tanórán kívül. Egyben ő volt a matek és fizika tanárunk is, azok az órák azonban kész rettegésben teltek. Viszonylag magas volt, bár állandóan magassarkút hordott és elég vékony alkata volt.

Aznap épp egy virágos narancssárga bokáig érő szoknya volt rajta egy fehér inggel és egy vajszínű telitalpú szandállal. Mindig is elég merészen öltözködött, már az udvar vagy folyosó másik végéből könnyen ki lehetett szúrni az élénk, rikító vagy éppen nagyon nem hozzá és a korához illő ruhadarabok miatt.

Hamarosan meg is érkezett, legalábbis az ajtó hangos csattanásából ítéltem, vagy ügyetlenkedésből, vagy idegeskedésből de mindig becsapta maga után az ajtót. Rossz előérzettel néztem fel rá, egész reggel éreztem, hogy valami nem lesz rendben az előttem álló nappal. Az osztály suttogott, mindenki mozgott, nézelődött, de ez megszokott volt nálunk.

Csak a figyelmetlenségem és passzív állapotom miatt történt, hogy mikor már álltunk és majdnem elkezdődött a jelentés, vettem észre hogy Kyle az oldalamba bök, és a fülemhez hajolva suttog.

- Nézd már, ott van egy fiú.

- Na nem mondod, van itt néhány fiú - suttogtam vissza neki feltűnésmentesen, de kicsit irritált a közelsége.

- Bolond, ezt nem tudom hogy ki. Lehet hogy új srác - szemlélődött.

Ekkor már ránéztem Kyle-ra, nem tudtam mire vélni ezt a nagy izgatottságát, és ezzel egy időben pedig az osztályfőnök megszólalt:

- Na üljetek csak le. Egy boldog hírrel szolgálhatok nektek, érkezett egy új osztálytársatok! - szinte már ujjongott ahogy közölte a hírt velünk. Én a padomon pakolásztam a tolltartómban, nem igazán izgatott a helyzet, majd látom még eleget az új srácot az elkövetkező két évben.

- Bemutatkozhatnál pár szóban, honnan jöttél, mi célból, hogy hívnak és társai - biztatta ofő az új srácot.

- Hát sziasztok, Scott vagyok és nemrég költöztem ebbe a városba, bár eddig is töltöttem itt elég sok időt, a szüleim elváltak és apa él itt, vele élek együtt most. Ezt az iskolát választottam, sok jót hallottam róla - kezdte.

- Hazugság, mindenhol csak hazugság - szólt közbe mártír hangon egyik osztálytársunk, akiről köztudott tény, hogy utálja az iskolát. A beszólását halk nevetgélés követte, beindult a suttogás az előbbi csöndet megtörve, de én nem tudtam nevetni. Még csak mosolyogni sem

- No de Martin - csattant fel ofő. - Kérlek folytasd, és maradjatok csöndben. Legalább ennyivel tiszteljétek meg az új osztálytársatokat!

- 18 éves vagyok, februárban töltöttem be. Asszem ennyi - fejezte be.

Már az első hangot meghallva, ami kijött a torkán megdermedtem ültemben. Ezt a hangot akárhonnan felismerném. Hirtelen felkaptam a fejemet és ránéztem, közben magamban könyörögtem, hogy ne legyen igaz a sejtésem. Egészen biztos nem lehettem semmiben, hiszem a legelső - és egyben utolsó - találkozásunk is sötétben történt, lassan egy hónapja. De a hangja, az a hang, azóta a legtöbb éjszaka hallom a fejemben elalvás előtt, néha pedig az álmaimba is beférkőzik, vagy újra lejátszva az eseményeket, vagy esetleg valami változással, amitől csak még rosszabb lesz a helyzet. Próbálom túltenni magam az eseten, de valahogy nem tudom kiverni a fejemből azt az estét.

Ahogy végigpásztázta a termet a szemével már kezdtem kissé gyorsabban venni a levegőt, ahogy pedig egy fél pillanatra találkozott a tekintetünk teljesen pánikba estem. Neki nem tűnt fel, hogy látott már valahol, mivel látni nem is láthatott valami sokat belőlem, de én sajnos rájöttem az igazságra.

- Des - szorította meg az alkaromat Kyle. - Mi a baj?

- Se-semmi - dadogtam és próbáltam összeszedni magamat. Több-kevesebb sikerrel folytattam az akciót.

- Na akkor foglalj helyet valahol - noszogatta az ofő, már kezdte volna az osztályfőnöki órát. Szeptember második hétfője volt, de már annyi minden megbeszélnivalónk volt, hogy azt sem tudta hol áll a feje, főleg hogy egy új fiú is érkezett közénk.

Scott elindult, közben végignézve az egyes embereken, valakit több, valakit kevesebb ideig nézett. Lassan sétált hátrafelé, körülbelül középen, nem sokkal a második padsor mögött megállt és nézelődött az osztályfőnök pedig türelmetlenül ciccegett.

Én ismét kezdtem bepánikolni, próbáltam úgy kinézni, mint aki jól van, de tudtam, hogy az arcom teljesen sápadt, és a levegőt is szabálytalanul vettem.

A mögöttünk lévő padsorban két lány ült csak, a terem belseje felé, Scott pedig pontosan Kyle mögé ült be az ablak mellé egy határozott mozdulattal.

- Én ezt nem bírom - gondoltam magamban és lehajtottam a fejemet a két karomra, próbáltam nem elkezdeni fulladozni. Már nagyjából jól elbántam a hasonló helyzetekkel, egyszer volt pánikrohamom a közelmúltban, de az asztma miatt is meg kellett tanulnom kezelni az ilyen helyzeteket.

- Jól vagy? Mit nem bírsz? - rémült meg egy kissé Kyle. Hoppá, akkor nem csak gondoltam, hanem ki is mondtam.

- Minden oké - néztem rá fél szemmel a hajam mögül. Mire rájöttem, hogy ezt valószínűleg nem látja már akcióba is lendült, de nem hagytam hogy ő simítsa ki a hajamat az arcomból, én intézkedtem az ügyben.

Így a padon fekve már sokkal kellemesebb volt, főleg ha nem vettem tudomást róla.

- Desiree! - csattant fel az ofő.

- Tanárnő nem érzem jól magam - panaszkodtam neki, mire ő kiengedett és még Kyle is kikísérhetett. Kifelé menet vetettem egy futó pillantást Scottra, de ő épp hátrafelé nézve beszélgetett a leghátsó padsorban ülő lányokkal, ők voltak a "menők" az osztályban.

- Úgy gondolom délután beszélgetni fogunk drága - vetette oda megsértetten Ky. Na igen, mint már említettem, lehetetlen kiismerni a hangulatingadozásai miatt.

- Hát nem igazán tartom jó ötletnek, legalábbis olyan értelemben, ahogy te gondolod - utaltam az elkövetkezendő faggatózásra.

Lassan sétáltunk a folyosón, elértünk a mosdóig, ahová bementem, mert egy kis magányra vágytam és nekidőltem a hűvös csempéknek miközben rápillantottam a tükörképemre. Szörnyen sápadt voltam, még az elképzelésemnél is rosszabban néztem ki. A barna szemem kicsit csillogott az elfojtott könnyektől, de nem sírhattam. Már lassan egy hónapja nem sírtam, nem tehetem meg hogy egy ilyen kis dolgon kezdek el sírni. Szánalmas lenne. Ezekkel a gondolatokkal fogtam össze a hosszú hajamat egy lófarokba, mostam meg az arcomat és egy gyors törölközés után visszasétáltam Ky-hoz.