3. Ajánlat

Lassú léptekkel közelítettem a terem felé, semmi fontos dolgom nem volt odabent. A tanárnővel az ajtóban futottam újra össze, épp a halántékát masszírozta kifelé jövet. Na igen, ez az én osztályom.

- Jobban vagy már? – szólt ahogy észrevett.

- Igen, és a doktornőtől kaptam igazolást az órára – nyújtottam neki oda a kis papírt. Ő megköszönte és már el is tűnt a szemem elől.

Nekidőltem a falnak odakint, hogy ne kelljen olyan hamar bemennem de közel három perccel később meguntam a semmittevést és egy megadó sóhajjal kivágtam magam előtt az ajtót. Belépve hangos zene fogadott, ami a teremben lévő számítógépre volt rákötve. Igaz, ezek be voltak zárva, valahonnan szereztek egy másolatot, amivel bármikor nyitogathatták kedvükre a szekrényt, így a telefonokat ráköthették a kábelre, ami összekötötte a hangszóróval azokat.

Ky a helyén ült, kivételesen egyedül és maga elé bámult a semmibe.

- Mi a baj? – kérdeztem mikor odaértem hozzá.

- Nincs semmi baj, csak gondolkozok – felelte, és kissé elfordította a széket tőlem.

Az olyan percekben, mint ez is a szívem szakadt meg amiatt, hogy éreztem, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy bárki is foglalkozzon velem. Nem lehet kiigazodni rajtam, tényleg teljesen megőrültem. Magamba roskadva ültem és csak vártam. Ez a várakozás lesz a vesztem, egyszer meg fogja unni, hogy semmit nem teszek, bizonyos dolgokkal nem is próbálkozok meg. És rettegtem ettől a perctől, de sehogy sem tudtam belekezdeni a változtatásba. De hát nem kéne olyan sok mindent csinálnom, nem is lehet ez olyan rossz. Lehet hogy tényleg el kellene mennem ahhoz a pszichológushoz, akihez anya minden áron el akar küldeni. De mindenek előtt magamban kell tisztáznom a dolgokat. Vagy legalábbis meg kell próbálnom tisztázni a helyzetet, hogy jobban lássak mindent.

- Beszélgethetünk, ha még áll az ajánlat – fordultam felé, bár már majdhogynem háttal ült nekem, az ablakon nézett ki. Ő a legjobb ember, ha valaki össze van zavarodva, mindig ki tudja választani a fontos információkat és nagyon jó tanácsokat tud adni, akármilyen helyzetben. Eddig bármikor fordultam hozzá a problémáimmal mindenben segített, még ha nem is értettem meg csak néhány hónappal később egy-egy cselekedetének vagy tanácsának okát és értelmét.

De ez a helyzet merőben különbözik az eddigiektől. Nem állhatok elé csak úgy, hogy mindent elmeséljek. Nem is lennék képes nyugodtan beszélni erről senkivel… De megpróbálhatnám csak nagy vonalakban, homályosan megfogalmazva elmesélni neki.

- Szívesen mondanám hogy nem áll – olyan halkan ejtette ki a szavakat hogy közelebb kellett hajolnom hozzá, ha meg akartam érteni mit mond.

- És ha én szeretnék beszélgetni?

- Én is szeretnék sok mindent – igen, egy tipikus hirtelen hangulatváltozás.

- Kérlek.

Már kezdett kiengedni az ideiglenes bunkó hangulatából, de hirtelen elvonta a figyelmünket valami hangzavar a hátsó padokból.

- Nem hiszem el! Ezt nem hiszem el! – sikítozott az egyik lány Lily mellett állva.

- Hogy lehet valaki ilyen bunkó – nevetett Lily gúnyosan.

Vele szemben a padon, háttal neki Scott ült és magyarázott valamiről lelkesen. Csak szófoszlányok jutottak el hozzám, de valami esti buliról mesélhetett, ahogy kivettem.

- Hol is tartottam? – kérdeztem visszafordulva Ky-hoz.

- Most jött volna az a rész, amikor igent mondok, ha esetleg figyelemre méltattál volna.

Láttam a szemén, hogy magában már mosolyog, és ki is tört belőle a nevetés.

- Köszönöm – húztam el a szót és futólag megöleltem.

Ő rám mosolygott és elégedetten dőlt hátra. Gyanakvó tekintettel méregettem, volt valami idegesítő abban ahogy egy öntelt mosollyal ivott a vizemből, de ez valahogy sosem tudta megzavarni, és én sem vettem magamra, ez megszokott volt köztünk.

- Gyanús vagy – adtam hangot az érzelmeimnek.

Nem bírta tovább és elnevette magát.

- Te mocsok! Hát tudhattam volna, direkt csináltad ezt az egész jelenetet – korholtam mosolyogva és játékosan belebokszoltam a karjába.

Kísértetiesen hasonló helyzet volt ez, mint a legelső alkalom, amikor önszántamból hozzáértem bárkihez is nyár vége óta.

Már benne jártunk a nyár utolsó hónapjának második felében és borzasztóan meleg volt, szó szerint folyt rólam a víz, és ahogy szétnéztem a teremben ezzel nem én voltam egyedül így. A tankönyvosztásra mentem be az iskolába, egy szandálban és egy ujjatlan lilá-kékes színű virágos ruhában, ami körülbelül a combon közepéig ért le. Ky-al nem beszéltem már körülbelül három hete, de lehetett egy hónapja is. Nem igazán vett rólam tudomást, akárhogy próbáltam elérni.

- Szia – esett be az ajtón az emlegetett szamár és már ölelt is volna meg, ha nem húzódom el előle Hihetetlen, hogy ilyenkor is képes volt hosszú nadrágban besétálni, egy fekete pólóban és a fején egy sapkával. – Na mi a baj?

- Kerestelek.

- Nem értem rá.

- Három hétig? – kezdtem megkérdőjelezni az őszinteségét.

- Három hétig, meg előtte sem – erősítette meg miközben megigazította a fején a sapkát.

- De előtte beszéltünk többször is, sőt – nem hagytam abba, most nem leszek az a lány aki mindent rögtön megbocsájt és egy szót sem szól.

- Hát lehet – és ennyiben hagyta. Többet nem volt hajlandó beszélni a témáról. Akárhányszor próbálkoztam azzal, hogy szóba hozom, egyszerűen levegőnek nézett vagy elsétált mellőlem az ilyen alkalmakkor, ami még rosszabb volt, mintha nem is hoztuk volna szóba, szóval a második alkalom után többször nem is próbálkoztam.

A délelőtt további része szótlanul telt, legalábbis kettőnk között. Mire végeztünk a könyvekkel és a papírokat is leellenőriztük, aláírtuk, már mindenki ott volt az osztályból, és egyre több más évfolyamos arc bukkant fel.

- Hellóka – rohant oda hozzánk egy másik lány, aki szintúgy az osztálytársunk volt, Katy.

- Szia – mosolyogtam rá, és Ky is köszönt neki.

Beszélgetni kezdtek, először arról, hogy milyen meleg van, majd szóba került a nyár.

- És milyen élményekkel lettetek gazdagabbak?- nem lehetett nem észrevenni a perverz élet Ky hangjában. Pont egy olyan témát készült feszegetni, amihez egyáltalán nem volt kedvem.

- Háát, nem is tudom, hogy illik-e ilyenekről beszélni így – nevette el magát Katy.

- Nekem illik – vigyorgott rá Ky.

- Áh, inkább hagyjuk a témát – pirult el Katy, ami beszédesebb volt mindennél, amit mondott.

- És veled miújság, Des? – húzta fel az egyik szemöldökét felém nézve.

- Ugyan mi lenne – vágtam rá talán egy kicsit túl idegesen.

- Hát valaminek muszáj lennie, látom rajtad – húzta kurta félmosolyra a száját.

- Nincsen semmi – mondtam nyomatékosan és beleöklöztem a vállába.

A nap további része meglehetősen eseménytelenül telt, próbáltam bujkálni Scott elől, és nem törődni senkivel. Most a szokásosnál is bunkóbb voltam, amit többen meg is jegyeztek, de még mindig hidegen hagyott a dolog. Azt hiszem volt valami gond velem, hogy ennyire nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam mások, de ez a gondolat sem maradt meg túl sokáig a fejemben.